Az alapképzésen természetvédelmi szakra jártam, ahol a szakdolgozatomat a medvehagyma előfordulásáról, és termesztéséről írtam. Elég rendesen körbejártam a témát, beszéltem termesztőkkel, gyógynövényesekkel, nemzeti parkokkal, hatóságokkal. A szakdolgozatomból aztán született két cikk is, ami az Agronaplóba, és a Biokultúrába jelent meg. Mivel most újra szezonja van, és az érdeklődés központjába kerül, így megosztom veletek is. Íme.
A medvehagyma hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvend, különösen a tavasszal, szedése időszakában (április-június), tekintve számos jótékony egészségügyi hatását és változatos felhasználási lehetőségét. Magyarországon a Dunántúlon találhatók természetes élőhelyei. Mivel nem áll természetvédelmi oltalom alatt, szabad szedhetősége veszélyt jelent a növény természetes állományára, környezetére, a nem kíméletes szedési módszer és az állomány ritkítása következtében, ezért könnyű termeszthetősége miatt javasolt az ökológiai gazdálkodásban történő termesztése.
A medvehagyma az egyszikűek osztályán belül a hagymafélék családjába tartozik (Engloner et al., 2011). Jellemző élőhelye a páratelt környezetű, szerves anyagban gazdag talajú lomberdők, szurdok erdők és patakokat kísérő puhafás ligeterdők. Természetes élőhelye a Dunántúlon jellemző, az Alföldről az erősödő kontinentális hatás miatt kiszorul. A medvehagyma jellemzően Közép-Európai elterjedésű faj, a mediterrán vidékeken, és az erdei fenyvesek élőhelyén már nem fordul elő (Kevey, 2006). Érdekesség, hogy Észak-Amerikában özöngyomként tartják számon (Oborny et al. 2011). Ázsiában már 4000 éve ismerik, mint gyógynövényt (Pap 2008). Magyarországon is régóta használják, amit számos népi neve is alátámaszt, úgy mint a sajamás, sarima, poszhagyma.
Számos országban a túlzott mértékű szedés miatt védetté nyilvánították (pl: Németország, Svájc, Ukrajna), hazánkban jelenleg nem áll semmilyen természetvédelmi oltalom alatt (Tóth, 2012). Igaz, hogy természetes élőhelyén tömegesen fordul elő összefüggő gyepet alkotva, mégis a túlzott mértékű gyűjtés egyre nagyobb veszélyt jelent a meglévő állományra. A Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi hivatalhoz tonnában mérhető mennyiségű gyűjtési kérelmek érkeznek, amelynek nagy része exportra kerül.
A medvehagyma hatóanyagai közel megegyezőek a fokhagymáéval, amelyek a kéntartalmú vegyületek és ezek módosulatai. A medvehagymában található A, B1, B2, C és E, F vitamin (Heltmanné, 2000), valamint levelének magas az ásványi anyag tartalma (vas, magnézium, mangán, kácium, kobalt, cink, szelén). Levelében található allicin miatt, antibiotikus hatású, emiatt jól használható gyomor és bélfertőzések kezelésére. Jó hatással van a szív és az érrendszeri betegségekre, mivel koleszterin és vércukorszint csökkentő hatással is rendelkezik. Levelét tartalmazó teakeverék vérnyomáscsökkentő hatású. Sötétzöld színű levelében sok klorofill található, ami kitűnő antioxidáns (Csurgó, 2002).
Gyógyászati célra felhasználható a medvehagyma szárítmány (medvehagyma por) vagy tinktúra formájában. Ajánlatos tinktúrát készíteni belőle, mert így megőrzi beltartalmi értékeit, kevésbé csökken a hatóanyag tartalma, ezen kívül az év minden napján hozzáférhető (Heltmanné, 2000, Csurgó 2002).
Kevésbé ismert méhészeti jelentősége. Korán nyíló fehér virágzata kitűnő méhlegelő. A különleges aromájú medvehagyma méz a friss növényhez hasonló beltartalmi értékekkel rendelkezik (Szép, 2007, Nagy, 2006).
A fogyasztók egyre szélesebb körében ismertté vált jótékony hatása és változatos felhasználási lehetősége miatt a medvehagyma napjainkban egyre keresettebb növény. Természetes előfordulási helyén a tapasztalatlan gyűjtők könnyen összetéveszthetik a medvehagymát a májusi gyöngyvirággal (Convallaria majalis), melynek levele hasonló hozzá. Megkülönböztetés alapjául szolgál, hogy a medvehagyma levele és minden más növényi része erős fokhagymaillatot áraszt. A gyöngyvirág levelei húsosabbak, szélesebbek, fonákán, pedig három hangsúlyos ér látható. A gyöngyvirág minden része mérgező, virágzás után harang alakú virágait már könnyen el lehet különíteni a medvehagyma végálló, ernyős virágzatától. A medvehagyma könnyen összetéveszthető az őszi kikericcsel is (Colhicum autumnale), azonban a kikerics élőhelyében eltér a medvehagymától, ugyanis kizárólag füves réteken és napos mezőkön jelenik meg.
Mivel a medvehagyma előfordulása tavasszal tömeges, természetes élőhelyén könnyen hozzáférhető, ezért termesztésével kevesen foglalkoznak, kevés a termesztéséről fellehető információ. Ökológiai gazdálkodásban néhány gazdaságban már van termesztett medvehagyma állomány. Az ő termesztési tapasztalataik alapján a medvehagyma egyszerűen termeszthető az alábbiak figyelembevételével.
Környezeti igényei Első, és egyben legfontosabb lépés a megfelelő termőhely kiválasztása. Jó víz ellátottságú, árnyékos terület kedvező a növény számára. Ültethető gyümölcsösökbe, akácosba, szinte bármilyen fás területre. Diófa alá ültetve később hajt ki, de nincs rossz hatással rá a diólevél allelopatikus hatása. Kiskertekben ribizli és málnabokrok alá ültetve is sikeresen termeszthető. Talaj tekintetében a magas humusz tartalmú, morzsalékos szerkezetű talajokat kedveli leginkább. A kötött, „zsíros” talajokon nem marad meg, ugyanis ilyen talajokon télen a hagyma nem tud mélyre süllyedni (Kevey, 2006). Érzékeny a talaj pH-ját illetően, csak a 6-7,5 pH-t tolerálja, ugyanis az alacsony pH gátolja a gyökérfejlődést és levéltömeg, mint hasznos termés mennyiségét (Oborny et al. 2011).
Telepítése A medvehagyma telepítésére két módszer áll rendelkezésünkre, mivel kétféleképpen képes szaporodni; vegetatívan és generatívan. Telepítéskor a szaporító képletet (a hagymát vagy a magot) ültetjük el. Napjainkban már mindkettő könnyen beszerezhető. A Corvinus egyetem kísérletei alapján, a hagyma ideális ültetési mélysége 10 cm, ugyanis ez bizonyult a legbiztonságosabbnak a növények megmaradásának szempontjából. A 20 cm-es ültetési mélységnél ugyan nagyobb a veszteség, mégis így érhető el a legkorábbi bokrosodás Pap et al. 2012).
Mag ültetésekor sekély, 2 cm magágy bizonyul megfelelőnek. Mivel a magok nagyon aprók, és a csírázási százalék viszonylag alacsony, ezért érdemes egy sorban sűrűn ültetni. Az ideális sortávolság 40-50 cm. A telepítést ősszel, szeptember október környékén kell elvégezni, amikor több a csapadék, és a talaj kellőképpen fellazul az ültetéshez.
A medvehagyma szaporodására kedvező hatással van a közepes sűrűségű állományba történő telepítés. Kutatások során bebizonyították, hogy a fiatal egyedek akkor tudnak a legsikeresebben kifejlődni, ha körülöttük több tő is van. Ez annak köszönhető, hogy a felnőtt növények megóvják a fiatalabbakat a kiszáradástól, csökkentik a talajból elpárolgó víz mennyiségét, és a hőmérsékleti ingadozásokat, valamint növelik a talaj közeli levegő páratartalmát. A túl szoros és a túl távoli szomszédság egyaránt károsan befolyásolja a fejlődést (Morschausser et al. 2009). Ezzel magyarázható, hogy egy önálló medvehagyma tő nagyon lassan terjed, és évek alatt is csak bokrosodásra képes. Ezért érdemes első alkalommal is több tövet ültetni, hiszen ez elősegíti az állomány gyorsabb szaporodását, elterjedését az adott területen. A legkritikusabb időszak az első év, ugyanis ilyenkor a fejlődő növények nem elég erősek, így a gyomok könnyen elnyomhatják azokat. Első évben a növény csak egy kis felületű lomblevelet nevel, viszont a második évtől kezdve már tenyérnyi méretű leveleket hoz.
Állománykezelés Mivel a medvehagyma vadon termő növény, ezért termesztése során sem igényel különösebb növényvédelmet, vagy tápanyag utánpótlást. Érdemes a medvehagymával beültetett területet ősszel megtisztítani a lehullott ágaktól, gallyaktól, és tavasszal a gyomnövényektől, azért, hogy a medvehagyma szabadon növekedhessen. A megfelelő termőhely kiválasztása esetén öntözésre csak a szélsőségesen száraz időszakokban lehet szükség.
A medvehagyma szedése A medvehagyma szezonális növény, csupán 2-3 hónapig nő április és június között. A leveleket érdemes virágzás előtt leszedni, ugyanis akkor a legízletesebbek, és ilyenkor a legmagasabb a szárazanyagtartalmuk. A virágzás kezdetekor a levelek hanyatlásnak indulnak (Oborny et al., 2011). Szedéskor egy tőről csak a levelek felét érdemes leszedni, így a növénynek marad energiája szaporodni, és magot érlelni, ami segíti az állomány fejlődését (Tóth, 2012). Érdemes az első szürettel várni a 2-4. évig, amikor a növények már kellőképpen megerősödtek, ezért nem károsítja a levelek gyűjtése.
