Ismeritek azt a szervezetet, hogy WWOOF? Már nem emlékszem, honnan hallottam róla először, de maga az elgondolás nagyon megtetszett. WWOOF azaz World Wide Opportunities on Orgain Farms.
A helyzet a következő: Vannak felregisztrált gazdák, akik kosztért kvártélyért cserébe fogadnak lelkes munkásokat a világ minden tájáról, a világ minden tájára. Szóval, ha akarsz, mehetsz családi gazdaságba palántázni japánba, vagy olívát szüretelni az olaszokhoz. Az elgondolás önmagában nagyon jó, hiszen így súlyos pénzeket lehet megspórolni az egyik oldalról az idénymunkásokon, másik oldalról pedig a gyakorlat orientált képzéseken, ahol ellesheted a mesterfogásokat, és a világjáráson.
Ugye mennyire jól hangzik? Én is így gondoltam, így találtam ki hogy én, bizisten elmegyek Németországba megtanulom hogy kell kecskesajtot csinálni. Történetesen a két kecskénkből kiindulva, akik egy csepp tejet nem adtak soha életük során, viszont rengeteg mindent tönkretettek.
Amit akkor nem tudtam, hogy ezek nagyon kelendő helyek így érdemes több hónappal előre kinézni és lefoglalni a helyedet. Hát nekem ez nem jött össze, de azért egy hely maradt Magdeburgtól nem messze. Egy családi gazdaság, kb. 20-30 kecskével-birkával vegyesen, egy 500 éves részlegesen felújított templom épületben. Ehhez a frenetikus élményhez az öcsém is csatlakozni kívánt, szóval már ketten voltunk.
Nagyon izgi, indulás, reptéren kávézgatás, többszörös átszállás vonatról emeletes vonatra, rohanás a csatlakozások között, aztán amikor már majdnem ott voltunk eszünkbe jutott, hogyha nem jön ki senki értünk, akkor ott fogunk állni a semmi közepén, de jött. Lenőtt hajú, elnyűtt arcú német nő, pirosas kisfurgonnal, szalmával a hátsó ülések alatt. Hát nem volt túl kedves, de bunkó sem. Mi nagyon készültünk, vittünk tokaji aszút, erőspistát meg amit akarsz, ő meg mondjuk semmivel nem várt minket cserébe. Kaptunk kenyeret meg kecskesajtot (mi mást) vacsorára, amivel nem is lett volna probléma, ha utána nem csak ezt kaptuk volna enni minden étkezésre.
Az első ledöbbenés a ház volt, ami kb annyira volt retkes mintha 500 éve nem nyúlt volna hozzá senki. Az ajtón lévő kutyáknak macskáknak fenntartott csapóajtó helyett, inkább volt egy lyuk a falba vágva, hogy a macska tudjon hol közelkedni. Aki amúgy az asztalon szeretett ülni, ahol amúgy ettünk, de ez csak minket zavart. A ház fel lehetett újítva valamikor 20 éve, mármint az a fele ahol laktak, mert volt egy része ami kb. omladozott. Hát én nem tudom mikor fáztam annyira, mint akkor éjjel, mert az ablakok sem záródtak jól. Itt már éreztük, hogy lehet, nem kellene 10 napig maradni, ahogy terveztük eleinte.
Másnap kimentünk a birkákhoz, akik amúgy nagyon cukik és kezesek voltak, odamentek a gazdájukhoz, ahogy szólította őket, és szépen sorban megfejte őket. Utána átraktuk a villanypásztort, amit hozzáteszek, otthon is baromira utálok. Szó volt róla, hogy a hétvégén lesz valami fesztivál, összenéztünk az öcsémmel és abban a pillanatban dőlt el, hogy itt mi nem maradunk addig.
Este a nő közölte, hogy másnap elmegy dolgozni, mi meg etessük meg a birkákat. Na itt kezdett érdekessé válni a történet. Kocsival kb. 5 perc alatt ott voltunk, de hát ki emlékszik az útvonalra? Meg amúgy is mit esznek? És mennyit? És az hol van?
Miközben ezeken tanakodtunk a kutya ellopta a fél pár cipőmet (az egyetlent amit vittem) és folyamatosan morgott ránk mikor a közelébe mentünk. Nyilván csak akkor csinálta amikor egyedül voltunk otthon vele. Kiborítottunk egy üveg sört amit feltörölve rájöttünk, hogy a padlónak a természetes árnyalata sokkal világosabb mint amit látunk. Felfedeztük, hogy vannak a háznak fullra felújított szinte luxuskivitelű részei, ami érdekes kontraszt az alsó emelet dzsuvájával és igénytelenségével. Konkrétan a tinédzser srác szobája padlótól plafonig tele volt eredeti videójátékokkal amikkel egy óriási falra szerelt TVn játszott. Legutolsó sorban pedig találtunk egy óriás mariska bokrot az üvegházban.
Abban az üvegházban amit addig csak kívülről láttunk, mert a házigazda csak annyit mondott h van benne paradicsom, meg uborka és csá. Ja… meg egy konkrét ültetvény. Amikor felfedeztem gondolom erősen látszódhatott a megdöbbenés az arcomon, mert az öcsém röhögve mondta hogy olyan fejet vágok mintha találtam volna egy droglabort. Hát, mondom nem jársz messze az igazságtól..
Azt hiszem itt mentünk fel és foglaltuk át a repjegyet, és a szállást Berlinbe fél óra alatt.
Este azért még nagyon kedvesen jött segíteni egy iszonyat fura raszta arc, de az, akinek öklömnyi csimbókokba lóg a rasztája. Lehetett vele angolul beszélgetni, de amikor én próbáltam akkor nem értett semmit, viszont ha az öcsém elismételte ugyanazt, akkor nagyon örült és válaszolt. Beinvitált minket magához, egy tipikus német házba, aminek a falán kívülről keresztbekasul állnak a fekete gerendák a fehér falat szétszabdalva. Megkínált minket sertésfejhús pástétommal, amit ő csinált. Meglepően finom volt, majd kiderült hogy régebben húsüzemben dolgozott. Eljött velünk megetetni a birkákat, vagyis inkább mi mentünk vele…
Amikor a vendéglátónk hazaért (akinek azóta sem jutott eszembe a neve hogy írom ezt a bejegyzést) közöltük vele, hogy súlyos családi vészhelyzet miatt már holnap haza kell mennünk.
Mielőtt azonban hazamentünk volna még eltöltöttünk 3 napot Berlinben, egy funky kis hostelben, ahol az első szobánk beázott, így megkaptuk a legjobb szobájukat. Mindegyik szobának volt valami témája, amit felgrafitiztek az egyik falra.
Városnézésre úgy indultunk, hogy az egyik nap a hostel ajtaján kilépve jobbra indultunk, másnap balra, utolsó nap meg egyenesen, és mentünk ameddig vitt a lábunk. Semmiről nem tudtuk ránézésre, hogy mi lehet az, de hála a kütyüknek a képek alapján az okos google este megmondta, hogy miket láttunk. A lehető legtöbb helyen leültünk inni egy sört és néztük az embereket, a folyót, a várost a pezsgést. Berlinnek van egy nagyon különleges vibe-ja ami kicsit funky kicsit hippi de mégis olyan németesen jól szervezett, és fegyelmezett.
Esténként a hostelben snapszeroztunk és haverkodtunk a helyiekkel. Voltunk sisa bárban kanadaiakkal, akik orosz ikreknek néztek minket (pedig amúgy van köztünk 5 év). Dumáltunk egy angol legénybúcsús csapattal, akik azt mondták csak azért értjük meg őket mert nagyon igyekeznek hogy semmi szlenget ne használjanak.
Tulajdonképpen az a 3 nap Berlin kárpótolta az előtte lévő elcseszett 3 napot.
A kedvenc frázisom amit az öcsém mondott, hogy még jó hogy eljött velem, és rávett hogy hagyjuk ott azt az ótvar helyet, mert egyedül lehet hogy megvártam volna hogy a patkányok lerágják a lábam.
A WWOOF program honlapját ITT éritek el.
