A sztori ott kezdődik, hogy saját tojás ellátás céljából beszereztünk 10 tojó tyúkot, akik fél évesek voltak, és pár héttel hozzánk költözködésük után már bele is kezdtek a tojásgyártásba.

Építettünk hát nekik egy ólat, de nem ilyen összetákoltat deszkákból, hanem olyat, amibe bárki szívesen lakna! Ugyanis az ólnak betonozott alja lett, amire jött két OSB lap, közte kőzetgyapot szigeteléssel, tetején hullámpalával, és az ablaka pedig egy hibátlan kétszárnyas ablak lett, amit szomszéd barátunk teraszajtóra cserélt a házán. Vannak rajta tojóládák is, amit kívülről lehet nyitni, hogy kiszedjük a tojásokat.

Egyszóval nagyon csini kis ól lett, mindenki a csodájára járt, hogy micsoda palotája van nálunk a tyúkoknak.

Sajnos később kiderült, hogy amennyire szép, pont olyannyira nem praktikus, ugyanis megtelepedtek a tetvek, az OSB lapok közti illesztésekbe, és az ülő rudak illesztéseinél, mivel télen a szigetelés miatt túl meleg van benne.

Na, erre úgy derült fény, hogy elkotlott az egyik tyúkunk, ugyanis akkorra már volt kakasunk aki a Dinnye névre (nem) hallgatott. A tojóládát választotta magának kotló helynek.

Most leírom, hogy hogy jártunk el ez ügyben, hogy akinek még nem volt kotlósa tanuljon belőle, de utólag belátom, hogy bután csináltuk.

Szóval, ahogy a könyv írta, elzártuk a kotlóst, és reggel este kivettük sétálni, adtunk neki enni, inni, és amikor vissza akart menni visszaengedtük. Igen ám, de könyv nem írta, hogy kéne betenni neki vizet, mi meg úgy gondoltuk, hogy a napi kétszeri itatással jól elvan. Aztán a tyúk elkezdett sárgulni, és alig mozgott, amikor kivettük. Hát persze mindenki egyből frászt kapott és a haját tépve rohangált, hogy most mit csináljunk. Aztán bemártottuk vízbe, hogy abbahagyja a kotlást (ez bármilyen barbárul hangzik falun bevett szokás) bebugyoláltuk, és egy kupakból itattuk fél óránként. Hát szegény sajnos nem élte túl, viszont Anyukámnak gyanús lett, hogy úgy néz ki mintha valami kiszívta volna a vérét.

Kiderült, hogy a tolltetű, és a bíbortetű is elszaporodhat a tyúkokon, és csak este jönnek elő.  Úgyhogy este meg is nézték az ólat, és az ülő rudakat vastagon borították a vörös színű tetvek.

Másnap tehát el lett égetve az összes ülőrúd, ki lett meszelve az ól, be lett szórva klórmésszel. Sajnos sose fogunk teljesen megszabadulni tőlük, mert az illesztésekben ott maradnak, megtelepednek a tetvek. (a klórmészről tudni kell, hogy utána 24 óráig nem mehetnek vissza a tyúkok, úgyhogy akkor kint aludtak, szerencsére nem lett bajuk.) Hozzáteszem, hogy rendszeresen voltak takarítva, nem voltak elhanyagolva.

Ezek után a tyúkok naponta olyan ellenőrzésen mentek át, amit a CIA is megirigyelhetett volna, házkutatással és teljes átvizsgálással együtt. Semmi más téma nem volt itthon csak a tyúktetű, ha bárki jött hozzánk látogatóba ez volt az elsődleges beszédtéma, főleg ha még tyúkjai is voltak! A tyúkokat hetente meg kellett fürdeti egy vödör valami vegyszeres vízbe, szerencsére segített rajtuk, mert előtte sokat vakaróztak.

Rá két héttel békésen főzőcskézek a konyhába, mire beront anyukám ezzel a felkiáltással: „ORSIII AZT HISZEM KINYÍRTAM EGY PIPIT!!!!” Állt ott sírva a konyhába egy döglött tyúkkal a kezében, amit kétségbeesetten rázogatott, hogy nem akar feléledni. Ugyanis leült, szépen ölbe vette, a hátára fordította, hogy megnézze nem tetves-e, erre a szerencsétlen tyúk elkezdett vergődni, sokkot kapott és kitörte a nyakát….

Tanulságok: Érdemes olyan tyúkólat építeni, amibe nincs szigetelés, hiába tűnik sokkal komfortosabbnak. Kell betenni a kotlósnak vizet, és jobb külön tartani az óltól, és nem szabad hátára fordítani a tyúkokat, mert sokkot kapnak tőle.

Sajnos, ennyi szomorúság árán sikerült megtanulnunk ezeket, de tanultunk belőle. Tanuljatok ti is, de inkább a mi hibánkból!